Két új község születik

2010.06.19. 10:04
A Zala megyei Tekenye és a Győr-Moson-Sopron megyei Mosonudvar községgé nyilvánításáról szóló köztársasági elnöki határozatok az önkormányzati választás napján lépnek hatályba.

Sólyom László köztársasági elnök 2007 augusztusában hozott határozatot arról, hogy az önkormányzati és területfejlesztési miniszter előterjesztésére Zalaszentgrót város Tekenye településrészét a korábbi egyesítés megszüntetésével Tekenye néven önálló községgé nyilvánítja.

Tekenyét 1984-ben csatolták az akkor várossá nyilvánított Zalaszentgróthoz. A "házasság" bő két évtizedig tartott, 2007-re azonban úgy ítélték meg, hogy miután a város költségvetéséből nem sok jutott a településnek, inkább önállóak lesznek.

Az önkormányzati miniszter előterjesztésére Mosonmagyaróvár város Újudvar településrésze Mosonudvar néven ugyancsak önálló község lehet.