Orbán vendégségbe megy az LMP-frakcióhoz

2010.07.06. 15:35

A Fidesz demokrácia felfogásáról és a kormány gazdaságpolitikai csomagjáról is beszélni szeretne szerdán Orbán Viktor miniszterelnökkel az LMP, mondta a párt frakcióvezető-helyettese kedden. A kormányfő szerdán az LMP meghívására látogat el a párt frakcióülésére.

A várható témákról Karácsony Gergely azt mondta, hogy a Fidesz által képviselt demokráciafelfogás az erő politikáját jelenti a fékek és ellensúlyok politikája helyett. Megjegyezte, hogy a gazdaságpolitikában pedig világosan látszik a Fidesz által képviselt liberális és az LMP által képviselt szociálisan érzékeny gazdaságpolitika közötti különbség.

A meghívást Karácsony Gergely azzal is indokolta, hogy a kampányban sokszor elmondták, az új politikai kultúra kialakításában részt akarnak venni. Szavai szerint ez azt is jelenti, hogy politikai ellenfeleiket nem ellenségekként kezelik és a konkrét ügyekben megfogalmazott kritika mellett továbbra is az értelmes párbeszéd pártja akarnak lenni. Hozzátette, hogy a többi parlament párt és a civil szervezetek vezetőit is meg akarják hívni üléseikre, illetve keresik annak a lehetőségét, hogy képviselőik közvetlenül meghallgathassák az állampolgárok véleményét.