Beragasztották egy Fidesz-iroda ajtaját

2010.09.06. 11:22

Ismeretlenek ragasztóval megrongálták a Fidesz békési irodája bejárati ajtajának zárszerkezetét, közölte Blaskovits Péter, a párt városi elnöke.

A párt egyik munkatársa vette észre, hogy az ajtózárat beragasztották, emiatt reggel nem tudott bemenni az épületbe. A helyi pártelnök szerint feltehetően nem politikai okból rongálták meg az ajtót, inkább gyerekes csínynek tarja a zár leragasztását. A helyi szervezet tagjai csak úgy tudtak bejutni az irodába, hogy kénytelenek voltak a zárat kicserélni.

Albert István, a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese elmondta, hogy tulajdon elleni szabálysértés miatt ismeretlen tettes ellen eljárást indítottak.