A Legfőbb Ügyészségen a Biszku Béla-ügy

2010.12.01. 06:55

Felterjesztették kedden a Legfőbb Ügyészséghez Biszku Béla ügyét, mondta el Skoda Gabriella a Fővárosi Főügyészség szóvivője a Magyar Nemzetnek. A lap a szerdai számában felidézi: a főügyészség október végén elutasította a feljelentést, azzal, hogy Biszku Béla nem követte el az el nem évülő emberiesség elleni bűncselekményt.

A Biszku Béla elleni eljárást október 21-én Gellért Ádám kezdeményezte. A Magyar Nemzet idézi a jogi tanácsadó  beadványát, ami szerint a Kádár-rendszer belügyminisztere, az állampárt Politikai Bizottságának tagja felelőssé tehető azért, hogy Maléter Pált, Szilágyi Józsefet, Gimes Miklós és Nagy Imrét 1958 nyarán koncepciós eljárásban halálra ítélték, majd kivégezték.

A feljelentő november 16-án panasszal élt a döntés ellen, és azt kérte a Legfőbb Ügyészségtől, hogy helyezzék hatályon kívül a főügyészség szerinte megalapozatlan határozatát, és rendeljék el a nyomozást.