Emőke
6 °C
19 °C

MSZP: El kellene halasztani az alkotmányozást

2011.01.16. 14:48
Az MSZP nem vesz részt az alkotmányozás parlamenti vitájában, mert az új alaptörvény nem egy nemzet, hanem egy párt készülő alkotmánya – közölte a szocialisták vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján Kormos Kata, a párt szóvivője. Gurmai Zita az MSZP EP-képviselője elmondta: nincs alkotmányozási kényszer Magyarországon.

A mostani alkotmány készítői nem veszik figyelembe, hogy Európa tökéletesen átalakult, vélte Gurmai Zita. Az MSZP EP-képviselője szerint nincs alkotmányozási kényszer Magyarországon, egy jó alaptörvény elkészítéséhez idő kell, az alkotmányhoz pedig konszenzus. Szerinte az alkotmányozási folyamatot célszerű lenne későbbre tolni.

Gurmai Zita szerint a magyar uniós elnökség van olyan súlyú, hogy ebben az időszakban "nemhogy a médiatörvénnyel, de az alkotmánnyal sem kellene foglalkozni", mindenkinek az a feladata, hogy próbálja meg a lehető legjobb képet adni Magyarországról.

Az alkotmányozás kapcsán a politikus úgy fogalmazott: "elindult a jogállamiság lebontása".

Véleménye szerint a jelenlegi alkotmány minden alapvető jogot garantál, a Fidesz által tervezett jogszabály viszont "nem mindenki alkotmánya", és a soros elnökség alatt nem is célszerű új alaptörvényt készíteni.

Arra a kérdésre, hogy egy későbbi időpontban sem vennének-e részt az alkotmányozás folyamatában, Gurmai Zita azt felelte, hogy az alaptörvény "akkor lehet igazán sikeres, ha az alapvető garanciákat megkapja a Magyar Szocialista Párt". Mint mondta, ha az alapvető védelem meglenne, akkor ő, mint az Európai Szocialista Párt alelnöke azt javasolná, hogy tegyék meg ezt a lépést.

Problémának nevezte azt is, hogy a készülő alkotmány "túlságosan keresztény", véleménye szerint figyelembe kellene venni a más vallásokat is. Hozzátette, a kereszténység ügye rendkívül fontos. "Én is szeretem István királyt, mert azt gondolom, nélküle nem lennénk, ahol vagyunk" - fogalmazott, hozzátéve, hogy meg kell találni a helyes arányokat.

"Semmi meglepő nincsen abban, hogy a szocialisták változatlanul arra kérik a kormányt, hogy vegye semmibe a népakaratot" - kommentálta Szijjártó Péter a miniszterelnökség szóvivője az MSZP sajtótájékoztatóját.

Szerinte 2010-ben az emberek kétszer is nagy többséggel kinyilvánították, hogy Magyarországon semmi nem mehet úgy tovább, mint eddig, vagyis Magyarország alkotmányos újjászervezésére van szükség.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!