Zempléni kártérítési igények a honvédséggel szemben

2011.02.16. 07:41

A Zemplénben lévő Kánya-hegyi légvédelmi objektum miatt kártérítést követelnek az abaújiak és a zempléniek a honvédelmi tárcától, írta az Észak-Magyarország szerdán. Február 15-én járt le a Kánya-hegyen létesített katonai objektum ötéves használatba vételi engedélye, eddig lehetett benyújtani a létesítmény és az ahhoz vezető út miatti vélelmezett kártérítési igényeket a Honvédelmi Minisztériumhoz. Magánszemélyek mellett önkormányzatok, így Hollóháza és Füzér is kártérítési igénnyel él a tárcával szemben, olvasható a Borsod-Abaúj-Zemplén megyében megjelenő napilapban.

Az újság információi szerint csaknem ezer magánszemély élt ezzel a lehetőséggel, elsősorban azért, mert házuk értéke egy katonai területté nyilvánított térségben csökkent, az ingatlanokat sokkal nehezebb értékesíteni. A hollóházi önkormányzat túl ezen, közvetlenül a bírósághoz nyújtott be keresetet, amelyben kérik az objektum létesítése miatt kiesett normatíva visszatérítését, írta az Észak-Magyarország, megemlítve azt is: a magánszemélyek és az önkormányzatok összesített kárigénye több milliárd forint is lehet.