Napirenden az előző rendszer vezetőinek járó kiemelt nyugdíjak megvonása

2011.10.13. 16:47

Hétfői ülésén napirendre veszi a Fidesz parlamenti frakciója a szocializmus egykori vezetőit megillető kiemelt nyugellátások megvonásának kérdését - mondta el csütörtökön Wittner Mária, akinek javaslatára a kormánypárti képviselőcsoport foglalkozik majd a témával.

A fideszes országgyűlési képviselő, 56-os halálraítélt kifejtette: a tanácskozáson arra tesz majd javaslatot, hogy a frakció szakmai osztálya alkosson jogszabálytervezet arra, hogy vonják meg az áldozatokénál "szemérmetlenül" magasabb nyugdíjat azoktól a "hóhéroktól", akik "az előző rendszerből éltek", köztük munkásőröktől, párttitkároktól. Ezt a pénzt pedig 56-os szervezeteknek és a megtorlások áldozatainak adná. Mint fogalmazott, "végre igazságot kellene tenni ebben az országban".

Wittner Mária elmondta, mindezt több magánszemélynek és 56-os szervezet képviselőjének, így például a Történelmi Igazságtétel Bizottságot (TIB) vezető Regéczy-Nagy Lászlónak a megkeresése után kezdeményezi. Regéczy-Nagy úgy fogalmazott, az előző rendszer vezetőinek kiváltságai máig érintetlenek, "a kommunista állam akkor a hatalmukat védte, a jogállam ma a pénzüket védi".
Mindketten rámutattak arra, hogy az 56-osoknak járó nyugdíjkiegészítés mértéke a Gyurcsány-kormány döntése miatt évek óta nem emelkedik, amit elfogadhatatlannak tartanak.