Olivér
9 °C
13 °C
Index - In English In English Eng

Elindult az elszámoltatás honlapja

2012.01.17. 12:31

Honlap indult a kormányzati elszámoltatásról, ahol Budai Gyula kormánybiztos közlése szerint széleskörű tájékoztatást kívánnak adni a 2002-2010 közötti szocialista kormányok prominenseinek állami pénzek terhére elkövetett visszaéléseiről és a mostani kabinet vonatkozó intézkedéseiről.

Budai Gyula elmondta: az oldalon megtalálhatók többek között a kormánybiztos feladatai és hatáskörei, a vizsgálati eredmények és a sajtóban megjelent hírek. Az elszámoltatásért felelős kormánybiztos jelezte: eddig ötvenegy ügyben tettek büntetőfeljelentést.

Elhangzott, hogy a vizsgálati eredmények menüpont alatt olyan dokumentumok találhatók, tölthetők le, amelyek az elszámoltatás elmúlt tizennégy hónapja alatt keletkeztek, kivéve azokat, amelyek a titkos ügykezelés szabályai alá esnek. Azokban az ügyekben, ahol büntető-feljelentést tettek, a nyomozás érdekeire tekintettel a feljelentések  szintén nem kerülnek fel a honlapra.

"Az igazság az országok alapja" mottót viselő oldalon külön csoportban találhatók meg az állami vagyont érintő, a mezőgazdasági tárgyú, és a kormánybiztos kezdeményezésére indult vizsgálatok.