Holtan feküdt a kollégium előtt

2012.02.29. 13:55 Módosítva: 2012.02.29. 15:14

Holtan találtak egy fiatalembert az egyik szombathelyi kollégium előtt szerda reggel, közölte Kazmar Enikő, a Vas megyei rendőr-főkapitányság szóvivője. A rendőrség ügyeletére a mentősök telefonáltak.

A szombathelyi rendőrkapitányság közigazgatási eljárás keretében, szakértők bevonásával vizsgálja az eset körülményeit, írta a szóvivő, aki további részleteket nem árult el az esetről.

Köcse Tamás, a szombathelyi mentők szóvivője kérdésünkre elmondta: amikor a helyszínre érkeztek, a fiatal férfi már jó ideje halott volt. Valószínűleg kiesett a kollégium második emeletéről, mert az egyik ablak nyitva volt.

Az MTI úgy tudja, hogy a fiú a Nyugat-magyarországi Egyetem elsőéves hallgatója volt, a tragédia a Magyar utcai kollégiumban történt.

A vasnépe.hu megtudta, hogy a portás szerint a fiatalember hajnali negyed négykor ért haza, ittas állapotban. Kedden éjszaka több egyetemi buli is volt, a kollégiumban és az A Clubban is szórakozhattak a diákok. Szobatársának hat óra után lett gyanús, hogy nyitva van az ablak, és a fiú nincs sehol. A holttestet nem sokkal később fedezték fel. A portálnak a fiú ismerősei elmondták, hogy a 22 éves elsőéves földrajz szakos fiatalembert életvidám, jókedélyű embernek ismerték az egyetemen, társai is értetlenül állnak a történtek előtt.