Nándor
9 °C
23 °C
Index - In English In English Eng

Ádernak nem lesz ellenfele szerdán

2012.04.27. 12:47

Egyedül Áder Jánosra, a Fidesz EP-képviselőjére érkezett a magadott határidőig államfőjelölti ajánlás. Őt a Fidesz-KDNP-frakciószövetség részéről 262 képviselő javasolta. A jelöléséket péntek reggel nyolcig kellett leadni, az érvényességről a házbizottság döntött.

Altorjai Anita, az Országgyűlés sajtófőnöke a házbizottság ülése után elmondta, hogy a 262 képviselő ajánlását a testület elfogadta.

Az államfőválasztás szerdán lesz az Országgyűlésben, amelynek napirendjén aznap csak ez a kérdés szerepel. A köztársasági elnököt a plénum titkos szavazással választja meg, az érvényes választáshoz az első körben a képviselők kétharmadának egybehangzó szavazatára van szükség. Ha az első szavazás eredménytelen volt, második szavazást kell tartani.

A titkos szavazás hatvan percig tart a parlamentben, ezt követően a levezető elnök kihirdeti az eredményt, az új államfő esküt tesz, aláírja az okmányokat, majd beszédet mond.