Gyöngyi
9 °C
25 °C
Index - In English In English Eng

407 forintba került az Alaptörvény leöntése

2012.06.07. 16:14

Figyelmeztetésben részesítette és 407 forint eljárási költség megfizetésére kötelezte a Budapesti II. és III. Kerületi Bíróság csütörtökön Dániel Péter ügyvédet, mert tavaly szeptemberben ketchuppal öntötte le az alaptörvényt a II. kerület polgármesteri hivatalában. Az első fokú döntés ellen nyolc napon belül lehet fellebbezni. Az ügyben a II. kerületi önkormányzat tett feljelentést, szándékos rongálással elkövetett tulajdon elleni szabálysértés elkövetése miatt. A bírósági végzés ismertette, hogy az ügyvéd egy 8-9 fős társaság tagjaként tavaly szeptember 6-án tett látogatást a polgármesteri hivatalban, ahol körbeállták az alaptörvény asztalát, fényképeket készítettek, majd távoztak. Ezt követően a hivatal egyik dolgozója vette észre, hogy az alaptörvényt kör alakban leöntötték ketchuppal. Dániel Péter elismerte a tettet, de a szabálysértés tényét nem; a történteket politikai véleménynyilvánításnak nevezte. A bíróság ugyanakkor nem fogadta el az önkormányzat által kért több mint 21 ezer forintos kárértéket; az eljárási költséget 407 forintban határozta meg, amely magában foglalta az új dokumentum költségeit.

Az ügyvéd csütörtökön azt közölte az MTI-vel, hogy gondolkodik a fellebbezésen, a bíróság döntését pedig gyakorlatilag a felmentéssel egyenértékűnek tartja.