Autójából rángatták ki a romát megverő biztonsági őrt

2012.06.15. 16:45

Előzetes letartóztatásba helyezte a debreceni bíróság pénteken azt a két férfit, aki a gyanú szerint összevert egy roma fiatalembert május végén egy helyi diszkó előtt. A férfit május 27-én azzal fordította vissza egy rendész a debreceni Home diszkó bejáratától, hogy cigány származása miatt nem mehet be. A fiatalember megkérdezte, miért, ekkor ketten - egy kevésbé forgalmas helyre lökdösve őt - rátámadtak, bántalmazták, majd behúzták a kukák közé, és otthagyták. A férfi többszörös orrcsonttörést és szemsérüléseket szenvedett. Az ügy nyomozását múlt csütörtökön a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) vette át.

Bartha László őrnagy, az NNI szóvivője az MTI-nek pénteken azt mondta: az NNI nyomozói a Terrorelhárítási Központ (TEK) munkatársaival szerda este a fővárosban, illetve Debrecenben fogták el a két férfit, aki megalapozottan gyanúsítható a bűncselekménnyel. A rendőrség a honlapján közzétette a TEK felvételeit az elfogásról. Az egyik gyanúsítottat egy társasház lépcsőházában fogták el, a másikat autójából húzták ki.

H. Imre Lajos 36 éves, budapesti és I. András 44 éves, debreceni lakos ellen közösség tagja elleni erőszak, valamint súlyos testi sértés bűntettének gyanúja miatt indítottak eljárást.

Bartha László továbbra sem kívánt reagálni arra a sajtóinformációra, miszerint az elfogott férfiak a debreceni Bajcsy-Zsilinszky utcai szórakozóhely üzemeltetőjének, Vizoviczki  Lászlónak "az emberei voltak". Vizoviczki Lászlót, akinek több budapesti éjszakai szórakozóhelyen is van üzleti érdekeltsége, június elején rendőrök korrumpálásának gyanújával, vezető beosztású rendőrtisztekkel együtt előzetes letartóztatásba helyezték Budapesten.