Első fokon felmentették Szitka Pétert

2012.07.11. 08:41

Bűncselekmény hiányában első fokon felmentette a miskolci városi bíróság Szitka Pétert, Kazincbarcika MSZP-s polgármesterét a jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés vádja alól.

Az ítélet indoklása szerint a polgármester semmilyen módon nem szegte meg kötelességét, nem kezelte hűtlen módon a város pénzét, írja az Észak-Magyarország.

A verdikt ellen a vádhatóság képviselője fellebbezést nyújtott be.

Az ügyészség vádja szerint a polgármester egy kazincbarcikai székhelyű rendezvényszervező kft.-vel szerződést kötött arra, hogy a cég szervezze, illetve bonyolítsa le a városi önkormányzat rendezvényeit. Ezeket ugyan az ügyészség szerint rendben megtartották, de nem a társaság, hanem a városi művelődési központ szervezésében.

A benyújtott számlákat a polgármester igazolta, és intézkedett a kifizetésről: az önkormányzat 3 millió 432 ezer forintot fizetett ki. Az ügyészség szerint mindezek alapján a polgármester, aki tudott arról, hogy nem a szerződött társaság végezte el az említett munkát, vagyoni hátrányt okozott az önkormányzatnak.