Megvan Fülöp Sándor utódja

2012.09.28. 14:27

Szabó Marcelt, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem tanszékvezető egyetemi docensét jelölte a jövő nemzedékek érdekeinek védelmét ellátó ombudsmanhelyettesnek Szabó Máté, az alapvető jogok biztosa. A posztra a parlament választ embert az ő javaslatára. Szabó Máté már el is juttatta a jelölést Kövér László házelnöknek. Az előd, Fülöp Sándor szeptember elsejei hatállyal lemondott tisztségéről. Döntését azzal indokolta, hogy hiányoznak a munkájához szükséges jogszabályi és hivatali feltételek.

Szabó Marcelt hétfőn sajtótájékoztatón mutatják be. Szabó Marcel a határokkal osztott természeti erőforrások fenntartható használatáért felelős miniszteri biztosi posztot tölti be 2012. október 7-éig a közigazgatási és igazságügyi miniszter kinevezése alapján. Nyáron például a Bős-Nagymaros ügyében tartott újabb magyar-szlovák egyeztetésen vett részt.

Az ombudsmani hivatal közleménye szerint a 42 éves jelölt nemzetközi jogász. Csaknem húsz éve foglalkozik nemzetközi környezetvédelmi joggal. Diplomáját az ELTE Állam és Jogtudományi Karán, további képesítéseit a Cambridge-i Egyetemen és a párizsi Pantheon–Assas Egyetemen, doktorátusát (PhD) a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen szerezte. Egyetemi vendégoktatóként tanított Milánóban, San Franciscóban és Los Angelesben.