Gyurcsány ismét tüntetne az Operánál

2012.12.14. 14:16

Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök szerint a demokratikus ellenzéki erőknek demonstrációt kellene hirdetniük 2013. január 2-ára az Operaház elé, ahol idén ezen a napon az alaptörvény és a sarkalatos törvények visszavonását követelték civilek és ellenzékiek.

A Demokratikus Koalíció (DK) vezetője ezt az MSZP elnök-frakcióvezetőjéhez, Mesterházy Attilához intézett levelében azt írta: a DK elnöksége örömmel fogadta a szocialisták kezdeményezését, hogy a demokratikus ellenzék szervezetei folytassanak tárgyalásokat a programalapú összefogás érdekében.

Gyurcsány Ferenc több témát is javasol megtárgyalásra, így például egy társadalmi-gazdasági megállapodás előkészítését, az egyre gyorsabban nyíló jövedelmi olló zárását, a titkosszolgálati és ügynökakták nyilvánosságát, a párt- és kampányfinanszírozás szabályait, valamint a szélsőjobboldallal szembeni közös fellépést.

A politikus azt javasolja, hogy az érintett ellenzéki szervezetek tárgyalásának első fordulója ne csak szimbolikus időpontban legyen – január 2-án, az operaházi tüntetés egyéves évfordulóján –, hanem szimbolikus helyszínen is, amely szerinte lehetne például az Eötvös Loránd Tudományegyetem jogi kara vagy Nagy Imre II. kerületi Orsó utcai háza.

A volt kormányfő emellett szimbolikus gesztusnak tartaná, ha január 2-ára, az ellenzéki politikai szervezetek összefogásáról szóló tárgyalások megkezdése napjának estéjére a résztvevő ellenzéki erők közös demonstrációt hirdetnének az Operaház elé.