Nincs már járhatatlan út az országban

2013.01.26. 19:20

Szombat késő délutánra sikerült a korábbi hóátfúvások miatt járhatatlanná vált utakat felszabadítani, közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt.. A társaság a közlemény szerint még szombat este is csaknem 70 munkagéppel dolgozik a hóátfúvások utolsó nyomainak eltüntetésén, illetve a szükséges síkosságmentesítési munkákon.

Pénteken a rendkívül intenzív széllökések főleg a Nyugat-Dunántúlon okoztak nagyobb hóátfúvásokat, így, elsősorban Győr-Moson-Sopron és Vas megyében több tucat út vált járhatatlanná. A Magyar Közút folyamatos munkavégzésének köszönhetően még péntek délutánra sikerült az összes olyan főutat, forgalmasabb mellékutat járhatóvá tenni, amelyeknek fontos úthálózati szerepe van. Szombat késő délutánra pedig valamennyi korábban lezárt utat megtisztították a szakemberek.

A közútkezelő útinform szolgálatának délután hatkor készített összesítése szerint „a főutak Vasvár és Sárvár tájékán, valamint Nógrád megyében a kiszórt sótól nedvesek, másutt szárazak, csupán Körmend környékén hókásásak, Szombathely térségében pedig latyakosak”. A mellékutak burkolata a tájékoztatás szerint az ország nagyobb részén száraz, de a korábbi hóátfúvások és intenzív havazások nyomán vannak olyan alsóbbrendű utak, ahol még téliesek az útviszonyok.