Rafael
17 °C
32 °C

Halőrt ütött a rajtakapott orvhorgász

2013.04.25. 10:59

Halőrt bántalmazó orvhorgászt fogtak el a rendőrök Tiszavasváriban - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság helyettes sajtószóvivője csütörtökön az MTI-vel.

Berki Bianka elmondta: az elkövetőt még kedden a Keleti-főcsatornánál érte tetten a halőr, akit az orvhorgász megütött, majd elmenekült a helyszínről.

A bejelentést követően a rendőrök felkutatták az akkor még ismeretlen tettest, egy 30 éves helyi lakost, J. Józsefet és őrizetbe vették, s kezdeményezik előzetes letartóztatásba helyezését. Ellene hivatalos személy elleni erőszak, könnyű testi sértés vétsége, valamint állatkínzás kísérlete miatt indult eljárás.

A police.hu-n olvasható tájékoztatás szerint az elkövetőt a helyi halőr 2013. április 23-án délután a Keleti-főcsatornánál tetten érte, amikor engedély nélkül, tiltott módszerrel horgászott. A halőr igazolta magát majd felszólította a férfit, hogy mutassa horgászigazolványát, ám ekkor az elkövető egy alkalommal megütötte a 67 éves férfit és elmenekült a helyszínről. A rendőrök a bejelentést követően azonnal nagy erőkkel megkezdték az ismeretlen elkövető felkutatását, minek eredményeképpen a férfit rövid időn belül elfogták.