Elcsíptek egy kisgépet a Gripenek

Riasztani kellett a magyar Gripeneket szerda reggel, mert egy Románia felől érkező, Velencébe tartó kisgép nem vettek fel a kapcsolatot a légi irányítókkal, és aktív katonai légteret is érintett.

A PA-28 típusú kisgép sem a katonai, sem pedig a civil irányítással nem vette fel a kapcsolatot, ezért volt szükség az intézkedésre, közölte a Honvédelmi Minisztérium.

A berepülés idején éppen gyakorló riasztási repülésen volt a légtérben egy JAS-39 típusú Gripen géppár, ezért feladatát éles riasztássá minősítették.

A Gripenek pilótái látták és azonosították a kisgépet, amely ezt követően felvette a rádiókapcsolatot az irányító szolgálattal, majd elhagyta az ország légterét.

Legutóbb október 15-én történt hasonló eset.

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Gazdaság
Ismét devizakötvényt bocsát ki a magyar állam

Megkezdődött egy japán jenben jegyzett államkötvény-értékesítés előkészítése.

augusztus 28., 11:08

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40