Oltás hárította el a járványveszélyt Pilisszentlászlón

Egy híján minden gyermeknek hiánytalan volt az oltási könyve abban a 195 fős pilisszentlászlói iskolában, ahol a múlt héten szamárköhögéses megbetegedéseket jeleztek. Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) – pénteken kiadott közleménye szerint az utolsó diák oltási könyvének vizsgálata folyamatban van. A hatóság öt felnött és egy gyermek megbetegedéséről értesült, ebből a laborvizsgálatok négy felnőttnél igazolták a szamárköhögést okozó baktérium jelenlétét.

„Az a tény, hogy gyermekek körében nem történt több megbetegedés, elsősorban a védőoltásnak köszönhető. A szigorú hazai kötelező védőoltási rend betartásával az olyan súlyos betegség okozta járványok kialakulása is megelőzhető, mint például a szamárköhögés″ – írta közleményében az ÁNTSZ. A hatóság szerint a felnőttek megbetegedésében szerepet játszhatott, hogy az életkor előrehaladtával csökkent az oltás által biztosított immunitás, ezért javasolta a tíz évnél régebben oltott pedagógusok önkéntes oltását. „Ehhez a népegészségügyi intézet oltóanyagot biztosított, melyet a tantestület tagjai közül többen már meg is kaptak″ – állt az ÁNTSZ közleményében. A hatóság azt is javasolja, hogy a csecsemő születésekor a családtagok ismét oltassák be magukat, így védendő meg az újszülöttet, amíg 2-4 hónapos korában nem kapja meg a kötelező oltást.

Magyarországon jelenleg a gyermekek 99 százaléka van beoltva szamárköhögés ellen. A védőoltás 1954 óta létezik. Előtte lévő évben a gyermekek körében 57 ezer megbetegedést és 378 halálesetet regsztráltak.

Mi az a szamárköhögés?

A szamárköhögés a Bordetella pertusiss nevű baktérium által okozott légúti megbetegedés. Kínzó köhögési rohamokkal jár, melyet mély, húzó belégzés kísér jellegzetes hanghatással – innen a betegség elnevezése.

Az újszülöttek, csecsemők megfertőződésekor a rohamok között leállhat a légzés, ami segítség nélkül a gyermek halálához vezethet. Idősebb gyermekeknél, felnőtteknél a fertőzés nem ennyire veszélyes, de ilyenkor is egy hosszú, súlyos, a szervezet számára megterhelő megbetegedést okoz.

A baktérium cseppfertőzéssel terjed. A fertőzés után 7-10 nappal kezdődő szamárköhögésnek tipikus esetben 3 szakasza van. A náthára hasonlító, lázzal, orrfolyással, hurutos köhögéssel járó bevezető szakasz 1-2 hétig tart. A köhögési rohamokkal járó szakasz 4-6 hétig is elhúzódhat, a rohamokat gyakran kíséri hányás, kifejezett légszomj, fulladásérzés. Szövődményként más baktériumok által okozott tüdőgyulladás társulhat hozzá, emellett görcsroham, agyi károsodás is kialakulhat – írta az ÁNTSZ közleménye.

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Gazdaság
Ismét devizakötvényt bocsát ki a magyar állam

Megkezdődött egy japán jenben jegyzett államkötvény-értékesítés előkészítése.

augusztus 28., 11:08

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59