Súlyos buszbaleset a romániai Nagylakon

2013.09.12. 10:41

Három ember meghalt, több mint húsz pedig megsérült csütörtök hajnalban a romániai Nagylakon, amikor két romániai rendszámú autóbusz ütközött egymással.

Mindhárom áldozat sofőr. A magyar–román határátkelő felé tartó, Kézdivásárhelyről Budapestre közlekedő autóbuszban a jármű vezetője és a cseresofőr halt meg, és a Spanyolországból hazafelé tartó buszon is a sofőr vesztette életét.

Szemtanúk szerint a Spanyolországból érkező jármű túl nagy sebességgel próbált bevenni a településen belül egy éles kanyart, átsodródott a szembejövő sávba, ahol frontálisan ütközött a szabályosan közlekedő székelyföldi busszal.

Tizenegy mentőautó szállította a sürgősségre a baleset 29 sérültjét. Közülük kettő állapota súlyos, további 19-en maradtak az aradi kórházban.

A székelyföldi busz utasait a nagylaki művelődési házban szállásolták el, amíg egy másik autóbusz értük megy, hogy folytathassák útjukat. A másik busz utasait az útjukat szervező utazási iroda már elszállította.

A helyszínelés idején a forgalmat a település más utcáira terelték.