Megsértette a tényszerűséget az ATV

2005.01.28. 09:52

Megsértette a tényszerű tájékoztatás törvényi követelményét egy, a decemberi népszavazásról készített tudósításával, az ORTT Panaszbizottsága szerint a Magyar ATV. Az Országos Rádió és Televízió Testület Panaszbizottsága állampolgári bejelentésre vizsgálta meg a tévécsatorna január 9-én este hét órakor sugárzott heti hírösszefoglalóját. Abban ugyanis az hangzott el a kettős népszavazással kapcsolatban, hogy "mindkét kérdésben elutasító végeredmény született".

Az eljáró tanács megállapította, hogy a kifogásolt mondatrész valóban elhangzott, márpedig ez sérti az eseményekről nyújtandó tényszerű tájékoztatás törvényi követelményét. A december 5-i népszavazás ugyanis jogi értelemben kizárólag az "eredménytelen" jelzővel illethető, az "elutasító" jelzővel semmi esetre sem. Az "elutasító végeredmény" szóösszetétel használatát pedig a Panaszbizottság feltétlenül megtévesztőnek tekinti, hiszen az azt a hamis látszatot kelti, hogy a népszavazás kérdéseire a lakosság nagy számban elutasító választ adott volna. A Panaszbizottság álláspontja szerint a műsorszolgáltatótól elvárható, hogy a lakosságot jelentős mértékben foglalkoztató kérdésekről szólva a lehető legpontosabban és tényszerűen fogalmazzon.