Júniusban kongresszust tart a Munkáspárt

MTI
2005.02.01. 14:37
Június negyedikére összehívta a Munkáspárt 21. kongresszusát a párt központi bizottsága - közölte Thürmer Gyula elnök az MTI-vel kedden.

"A tanácskozás célja a választási program fő irányainak meghatározása, és várhatóan itt mutatkoznak be képviselőjelöltjeink is" - mondta a politikus, aki nem kívánta közölni, hogy mennyi körzetben van már jelöltjük. "A Munkáspárt önálló arculatát minden versenyben meg kell mutatni" - közölte, arról szólva, hogy - noha nem zárják ki az együttműködést civil tömörülésekkel és szakszervezetekkel - az országgyűlési választáson önállóan indulnak a törvényhozásba jutásért.

Thürmer Gyula szerint "a szemléletmód adott", programjuk középpontjában pedig minden bizonnyal a munkahelyteremtés, az emberhez méltó lakhatás - általuk alkotmányban rögzíteni kívánt - joga, valamint az ingyenes, államilag garantált egészségügyi ellátás áll majd.