Függetlenedne Mözs

MTI
2005.02.11. 14:20

Tolna és városrésze, Mözs különválásáról szavaznak az egykor önálló település lakói vasárnap, közölte Szilák Mihály polgármester pénteken. Mözs 1966-ig önálló település volt, utána olvadt be Tolna városába. A leválás gondolatát egy önkormányzati elképzelés váltotta ki, a polgármesteri hivatal ugyanis a gyermeklétszám csökkenése miatt szükségesnek ítéli a oktatási intézmények átszervezését, közölte a polgármester. Mint mondta, a mözsi iskola alsó tagozatának három évfolyamában tíz alatt van a tanulók száma, ezért a képviselő-testület elképzelése szerint az alsó tagozat meghagyása mellett kijelölnének egyetlen intézményt a városban, ahol felső tagozat működne.

Berezi Sándor, a Mözs önálló településsé válását szorgalmazó bizottság tagja elmondta, tavaly egy újságcikkből értesültek arról, hogy az önkormányzatnak az a szándéka, hogy bezárja és eladja az iskola épületét. "Akkor aláírásgyűjtést indítottunk, de a testület nem vette figyelembe a mözsiek tiltakozását, ezért került sor a helyi népszavazási kezdeményezés elindítására" - tette hozzá.