Fodor: Gyurcsány látványos fordulatot hozott

MTI
2005.02.13. 13:47

Nemcsak kommunikációs és retorikai, hanem látványos politikai fordulat következett be, amióta Gyurcsány Ferenc tölti be a miniszterelnöki posztot, jelentette ki Fodor Gábor, az SZDSZ ügyvivője vasárnap a Gyurcsány-kormány eddigi félévéről tartott SZDSZ-es tanácskozásán.

Fodor Gábor pozitívumként értékelte, hogy a szocialista pártban megjelentek a gyakran liberális válaszok az identitáskérdésekre. Például a december 5-i népszavazással összefüggésben a nemzeti politikára, Gyurcsány Ferenc vatikáni látogatásakor az egyházpolitikára, valamint az ügynöktörvényre.

Ez utóbbiról Fodor elmondta: segít "tiszta vizet önteni a pohárba", azzal a kérdéssel kapcsolatban, hogy mi legyen az MSZP viszonya a Kádár-rendszerhez és a rendszerváltáshoz.

Fodor Gábor ugyanakkor hiányolta a gazdaságpolitikai fordulatot, valamint az átfogó reformok kezdetét, egyebek mellett a közigazgatásban és az egészségügyben.