Fodor Gábor indul az SZDSZ elnöki posztjáért

MTI
Fodor Gábor indul az SZDSZ elnöki posztjáért. "Igen, végül is úgy döntöttem, hogy elindulok" - mondta a szabad demokrata politikus kérdésre válaszolva a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában. Fodor Gábor közölte: az elmúlt években is számtalan alkalommal próbálta megmutatni, hogy "lehet bizonyos dolgokat másként is csinálni az SZDSZ-ben, másfajta liberális politikát is el lehet képzelni".


Fodor Gábor
"Nekem nem Kuncze Gáborral van bármiféle személyes problémám, egyébként őt én nagyra becsülöm és egy kitűnő politikusnak tartom, énnekem a politikával van sokszor vitám" - fogalmazott. Hozzátette: szeretné ezt világossá tenni, és elkerülni mindenfajta személyeskedésnek a látszatát.

Fodor Gábor a március 19-i elnökválasztás kapcsán kérdésre válaszolva kiemelte: nyilván nem gondolja azt, hogy teljesen esélytelen lenne. "Másfelől pedig azt gondolom, hogy az eredménytől függetlenül ennek van értelme és van jelentősége" - mondta.

Kuncze Gábor február 24-én egy győri sajtótájékoztatón a március 19-i országos tisztújító küldöttgyűlés előkészületeiről szólva jelentette be: eddig ő, valamint Kis Zoltán és Fodor Gábor kapta meg az SZDSZ-elnökjelöltséghez szükséges és elégséges számú jelölést.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25