Az emlékeztető az agráriumban jelentkező fizetési nehézségek okait, várható fejleményeit, a földművelésügyi minisztériumnak a kialakuló helyzet kezelésére vonatkozó lehetőségeit, eszközeit és a kommunikációs feladatokat tárgyalja. A kommunikációs feladatok között említik, hogy Veres Jánosnak kellene sajtótájékoztatót tartania, utalva a likviditási gondok ütemes megoldására, ezt követően pedig Németh Imre szakminiszter összehívhatná az érdekképviseleti és civil szervezeteket, ügyelve arra, a politikai szövetségesek - az Agrárkamara, a MOSZ és mások - hangsúlyos szerepet kapjanak. Pásztohy András, a földművelésügyi tárca a politika államtitkára elmondta: az emlékeztetőt nem látta, ugyanakkor közölte, hogy az MSZP agrárpolitikusai "időnként" találkoznak és megbeszélik a mezőgazdasággal kapcsolatos feladatokat.
'Titkos' MSZP-s stratégiai emlékeztetőt közölt a Fidesz
"Titkos MSZP-dokumentumot" közölt kedden a Fidesz hivatalos honlapján. A kétoldalas emlékeztető a 2005. január 19-én és 26-án folytatott tárgyalásokról szól. A Fekete Ferenc, az MSZP agrár- és vidékpolitikai tagozata elnöke által aláírt dokumentum szerint az elégedetlenség egyre növekszik az FVM-mel szemben, amit nemcsak az ellenzék gerjeszt, "de bizonyos baloldali körökből is így kívánnak üzenni a kormánynak".
Az oldalról ajánljuk
- Gazdaság
A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.
tegnap, 12:16
- Belföld
Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.
tegnap, 14:34
- Gazdaság
Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.
szeptember 12., 17:25
- Belföld
Tárca nélkül október 1-től.
szeptember 12., 21:04
- Belföld
Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.
szeptember 10., 12:58