Szakértői szinten folynak a gazdákkal a tárgyalások

MTI
A demonstráló gazdákkal a tárgyalások továbbra is szakértői szinten folynak. A kormány célja, hogy megegyezzen a gazdákkal, de a költségvetés számait be kívánja tartani - közölte Batiz András kormányszóvivő a kormány ülését követő sajtótájékoztatón szerdán.

A kormány álláspontja továbbra is az, hogy szakértői szinten kell az egyeztetéseket folytatni - mondta a kormányszóvivő arra az újságírói kérdésre, hogy a miniszterelnök hajlandó-e tárgyalni a gazdák képviselőivel. Batiz András elmondta: a gazdák követelései bővülnek, nőtt a felsorolt pontok száma. Hozzáfűzte: két napja mintegy 85 milliárd forintot jelentett volna, ha minden követelést teljesít a kormány a költségvetésen felül, most 200-220 milliárd forintról van szó - tette hozzá.

A kormányszóvivő közölte: ha a társasági adót felemelné a kormány 16-ról 20 százalékra, az mintegy 100 milliárd forintot jelentene a költségvetésnek, illetve szintén 100-120 milliárd forintot tenne ki, ha megvonná a minimálbér adómentességét. Összehasonlító példaként hozta még fel, hogy a kért 200-220 milliárd forintos összeggel úgy is ki lehetne egészíteni a költségvetést, ha a gyógyszerárak a duplájukra emelkednének, vagy ha a családi pótlék megszűnne.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25