Mindenáron új médiatörvényt akar az MSZP

MTI

Mindenképpen elkészíti az MSZP az új médiatörvény tervezetét, jelentette be Újhelyi István, a párt médiapolitikusa. "A miniszterelnök úrnak az a kérése, hogy az új média törvény és minden más jogszabály készüljön el, attól függetlenül, hogy a parlamenti kétharmados szavazatszám biztosítható-e vagy sem", mondta az MSZP alelnöke Szegeden. Újhelyi szerint ugyan a pártok évek óta nem tudnak megállapodni "a sajtóval kapcsolatos legegyszerűbb kérdésekben sem", a jövőben médis előállhat olyan helyzet, amikor a parlament képes lesz elfogadni a jogszabályt.

Újhelyi szerint azért van szükség új szabályozásra, mert a tizenöt éves jogszabályt meghaladta az idő. Véleménye szerint az ügynökbotrány is bizonyítja, hogy a sajtó sokszor tenné a dolgát, de nem tudja, mert nincs tisztában azzal, mihez van joga, és mihez nincs. "Észre kell vegyük a mai modern korban a régi, akár nyolcvanas, kilencvenes években hozott, az akkori élet által diktált jogszabályok elavultak", jelentette ki.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25