Eddig 130 millió a gazdademonstráció biztosítása

MTI

Eddig 130 millió forintjába került az agrárdemonstráció biztosítása a rendőrségnek, ez az összeg naponta 10 millió forinttal nő - mondta az MTI-nek az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szóvivője csütörtökön. Garamvölgyi László ezredes közlése szerint eddig 130 millió forintba került a demonstráció biztosítása, ez a rendőrség saját költségvetését terheli. Hozzátette: az ORFK és a megyei kapitányságok is részt vesznek a biztosítási feladatokban, s a költségeket is közösen viselik. A megyékben keletkező költségeket a megyei kapitányságok állják. Jelen pillanatban mindenki írja, hogy mennyi pluszkiadása keletkezett a gazdademonstráció biztosítása miatt - mondta el.

A szóvivő tájékoztatása szerint az összes költség 75 százaléka a Budapest Rendőr-főkapitányságot terheli, mert a fővárosi rendőrségnek kell gondoskodniuk a traktorok őrzéséről is, s a demonstráció központja is a fővárosban van. Egy járőr pár rezsi óradíja óránként 10 ezer forint - közölte.

Nemleges választ adott a szóvivő arra a kérdésre, hogy a rendőrség ráterhelheti-e a demonstrálókra a költségeit. A gyülekezésről szóló törvény szerint a politikai rendezvényeket a rendőrségnek biztosítania kell, így ebben az esetben sem tudja a hatóság a biztosítás költségeit ráterhelni a gazdákra - magyarázta. A rendezvénybiztosítás költségeinek megtérítését a rendőrség akkor kérheti, ha egyébként nem kötelező feladat a biztosítás.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25