Hankó-Faragó: nincs visszatartó ereje a halálbüntetésnek

MTI

Magyarországon valószínűleg sokan mennének el és sokan mondanának igent a halálbüntetésről szóló népszavazásra, pedig a halálbüntetésnek önmagában semmilyen visszatartó ereje nincs az elkövetőre vonatkozóan - jelentette ki az Igazságügyi Minisztérium politikai államtitkára Salgótarjánban csütörtökön. Ilyen népszavazást az Alkotmánybíróság döntése alapján egyébként nem is lehet kiírni - tette hozzá.

Hankó Faragó Miklós a Nógrádi Liberális Kör rendezvényén elmondta: az Egyesült Államokban 12 olyan embert ítéltek halálra 2003-ban, akikről később kiderült, hogy nem követték el a bűncselekményt. Az állam azért szab ki büntetést, hogy megtoroljon egy cselekményt, és ezzel az elkövetőt és másokat is visszatartson annak végrehajtásától. A halálbüntetés azonban erre teljesen alkalmatlan - mondta.

Közölte: azokban az országokban, ahol a halálbüntetést megszüntették, majd visszaállították, ezen intézkedések hatására nem változott a bűncselekmények aránya. A végrehajtott halálbüntetés visszavonhatatlan, ő pedig liberálisként úgy gondolja, hogy egy államnak nem lehet ekkora hatalma a polgárai fölött.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25