Szombaton 2800 traktorral 4700-an demonstráltak

MTI
Szombaton országszerte, mintegy 2800 tartorral, csaknem 4700 gazda vett részt a demonstráción, a félpályás útlezárásokon, tájékoztatta Csitos László, a demonstráció országos koordinátora az MTI-t.

Hozzátette: a részvétel szombaton volt a legmagasabb a több mint két hete tartó demonstráció időszaka alatt. Baranya és Békés megye kivételével mind a 17 megyében kivonultak a gazdák az utakra.

A legtöbben, 2000-en, ezer erőgéppel Budapesten képviselték a gazdákat, ebből 800 traktor, és 1600 fő a Felvonulási téren, míg 200 traktor, és 400 fő a Kossuth téren tartózkodott.

A második legaktívabbak a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyeiek voltak, akik 11 helyszínen 774 erőgéppel, és 1055 fővel tartottak félpályás útlezárásokat. Őket a Győr-Moson-Sopron megyeiek követték, 356 fővel, 239 traktorral, öt helyszínen.

Csitos László elmondta: a szombati részvétel nagyjából megegyezett a pénteki adatokkal. Vasárnap a jelzések szerint valamivel kevesebben lesznek az utakon, ám hétfőn várhatóan minden helyen egységes tiltakozást tartanak országszerte a gazdák, ami mind traktorok, mind pedig az demberek számában meghaladja majd a szombati csúcsot.

A koordinátor utalt arra, hogy sehonnan sem jelentettek rendzavarást, a rendőrség együttműködött a gazdákkal, és az autósok is türelmesek voltak.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25