Botrány a szegedi időközi választáson

Incidens történt ki Szeged egyik választókörzetében, ahol időközi választásokat tartanak. A Magyar Igazság és Élet Pártja színeiben induló önkormányzati képviselő keresztneve tévesen került a szavazólapokra a vasárnapi voksoláson.

Hajdú András emiatt tiltakozott a Választási Bizottságnál. A bizottság végül áthúzta a rosszul írt keresztnevet és fölé írta a jót.

A megoldást az érintett párt Választási Bizottságban helyet foglaló tagja nem fogadta el, de a többiek egyetértettek a javítással és elutasították azt a javaslatot, hogy a történt tévedés miatt függesszék fel a vasárnapi voksolást.

A MIÉP helyi szervezete úgy döntött, hogy visszahívja küldötteit a választást felügyelő bizottságokból és óvást nyújtanak be, a szerintük szabálytalan szavazás miatt.

A 21. választókerületben azért került sor időközi választásokra, mert az egyik szocialista önkormányzati képviselő lemondott mandátumáról külpolitikai karrierje érdekében.

A megüresedett helyre négyen pályáznak, de nem tudni érvényes lesz-e a szavazás a történtek miatt. Hajdú András nevének elírása miatt elsősorban a Választási Iroda vezetőjét és a jegyzőt terhelheti felelősség.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58