Megtámadja a MIÉP a szegedi választás eredményét

MTI
Megtámadja a MIÉP a szegedi 21-es számú választókerületben rendezett időközi önkormányzati választás eredményét, mert jelöltjük neve rosszul szerepelt a szavazólapon – közölte az MTI-vel a párt városi elnöke hétfőn.

"A megfelelő jogi konzultációk után a délután folyamán juttatjuk el óvásunkat a Csongrád Megyei Bírósághoz" – mondta Marosi Zoltán.

A politikus közölte: meggyőződése, hogy nem a jegyző mulasztásából szerepelt jelöltjük keresztneve tévesen, de azt nem tudja, kit terhel a felelősség, és hogy véletlen, vagy szándékos hibáról van-e szó.

Mózes Ervin jegyző elmondta: az egyik bizottság vasárnap negyed 9 után jelezte, hogy Hajdú András MIÉP-es jelölt keresztneve rosszul szerepel a szavazószelvényen. Ő ekkor intézkedett, hogy a hibát a szavazókörökben minden szelvényen kézzel javítsák ki. Döntését a választási bizottság 5:1 arányban, a MIÉP-es tag ellenszavazatával, jóváhagyta.

A választás nem hivatalos végeredményét a választási bizottság 6:0-ás arányban, vagyis a MIÉP-es jelölt igen szavazatával fogadta el – mondta a jegyző.

A nem hivatalos végeredmény szerint a választást Solymos László, az MSZP, az SZDSZ, az MSZDP és a Centrum párt támogatásával indult jelölt nyerte, aki 44 vokssal előzte meg Dobó Jánost, a Fidesz-MDF-KDNP közös jelöltjét. Az Együtt Szegedért Egyesület támogatásával induló Berényi Károlynéra 21-en, Hajdú Andrásra, a MIÉP jelöltjére pedig 15-en szavaztak.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25