Két napot kapott az agrártárca

MTI
A gazdák megbízottai ma lezárják a szakmai tárgyalásokat az FVM-mel és két napot adnak a megegyezésig - közölte a Magosz elnöke.

Jakab István elmondta: erről döntött a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) vasárnap éjszaka tartott országos elnökségi ülésén.

A Magosz elnöke a közszolgálati televízió hétfő reggeli műsorában elmondta: "a szakmai tárgyalásokon előrehaladtunk (...) elfogyott a türelem".

"A szakmai tárgyalások hétfőn lezárulnak, van két nap a megegyezésig" - fogalmazott az elnök a Kereszttűz című műsorban.

Jakab István a műsorvezető kérdésére azt nem pontosította, hogy mi történik akkor, ha továbbra sem születik megállapodás a felek között.

Az elnök jelezte, hogy a demonstrációval kapcsolatos helyfoglalást március 20-ig meghosszabbították. Szavai szerint ez azt jelenti, hogy a Magosz mindenképpen kitart követelései mellett.

Németh Imre földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter ellentmondásosnak tartja a Magosz elnökségének döntését és a demonstráció meghosszabbítására vonatkozó kérelmet. Hangsúlyozta, hogy a tárca is a mielőbbi megegyezésben érdekelt.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25