Morvay Péter, a Hetek című lap rovatvezetője önvallomását a Bibliából merített idézettel indokolja: ("A ki elfedezi az õ vétkeit, nem lesz jó dolga; a ki pedig megvallja és elhagyja, irgalmasságot nyer. - Példabeszédek 28,13).
Az őszinte nyilvánosság elé állás meggyőződésem szerint az egyetlen valódi út a besúgók számára - mint amilyen én magam is voltam 18 hónapon keresztül -, hogy másoktól megbocsátást reméljenek, a saját lelkiismeretüket pedig felszabadítsák az a barátok elárulásának terhe alól.
Én ezt először 1987. márciusában tapasztaltam meg, amikor, miután bejelentettem a BM III/III. tartótiszjének, hogy nem folytatom tovább a besúgást, még aznap elmondtam az egész történetet a menyasszonyomnak, utána pedig azoknak, akikről jelentettem.
Még nagyobb felszabadulást hozott az, amikor 1990-ben, a Duna-gate kirobbanása utáni hetekben egy hosszabb újságcikkben (Hartmann László voltam, Új Exodus, 1990/1) részletesen leítam, hogyan szerveztek be, és milyen sötét időszak következett ezután az életemben, amikor egyetemi diáktársaimról kellett jelentem például azt, mit mondtak a Rajk László Szakkollégium esti rendezvényein. Ezt a másfél évet életem mélypontjának tekintem a mai napig, amelyre nem keresek mentséget. Ugyanakkor nem bánom, hogy a nyilvános önleleplezést már a rendszerváltás hajnalán vállaltam. A történetem a kilencvenes években többször is nyilvánosságot kapott, például 1999-ben, amikor egy akkori kisgazda képviselő a Parlamentben állt elő azzal, hogy "ügynököt leplezett le a Hit Gyülekezetében".
Miután elküldtem neki az 1990-es újságcikket, Molnár Róbert azzal magyarázta a felszólalását, hogy a Hit Gyülekezetéről akkoriban botránykönyvet megjelentő újságíró kérte meg, hogy "rántsa le a leplet" rólam. (Az illető újságíró persze első kézből tudta azt, hogy csak a III/III-mal való szakításom után csatlakoztam a közösséghez.)
Ezt csak azért említem, mert úgy tapasztalom, hogy a nyilvánosság egyben védelmet is jelent a rágalmakkal és gyanusítgatásokkal szemben. A múlttal való gyökeres szakításban az is nagy segítséget jelentett, hogy amikor 1987-ben a budaőrsi illegalitásban működő gyülekezetben (akikre a III/III-1-c alosztály, az "egyéb" egyházakkal szembeni elhárítás első számú közellenségként tekintett) elmontam a múltamat, Biblia tanítását követve ("A ki elfedezi az õ vétkeit, nem lesz jó dolga; a ki pedig megvallja és elhagyja, irgalmasságot nyer. - Példabeszédek 28,13) nem gyanakvással vagy elutasítással, hanem megbocsátással fogadtak.
Saját példám alapján minden sorstársamnak azt javaslom, hogy legyen őszinte. Tudom, hogy milyen nehéz azok szemébe nézni, akikkel szemben rútul vétettünk, de megéri: egy sötét árny fog eltűnni az életünkből. Akkor is érdemes ezt megtenni, ha évtizedek teltek el a "bűnbesés" óta. Ehhez segít az ilyen fórum is, mint amilyet az Index indított. Van olyan ismerősöm, aki - bár közel tíz éven keresztül együtt dolgoztunk, és válltig állította, hogy neki aztán semmi köze nem volt a titkosszogálatokhoz - itt az Indexen tett végül vallomást. Jól tette, és jól teszi mindenki, aki akár kutatóként, akár vallomástevőként hozzájárul ahhoz, hogy az igazságból minél több kerüljön napvilágra.
Üdvözlettel:
Morvay Péter
rovatvezető
Hetek