Az MSZP a Fideszt okolja az AB működésképtelenségéért

MTI
Az Alkotmánybíróság (AB) működésképtelenné válásáért a Fidesz a felelős, mondta a parlament alkotmányügyi bizottságának szocialista elnöke szerdán. Vastagh Pál szerint az Alkotmánybíróság időleges határozatképtelensége "annak a megmagyarázhatatlan politikának az eredménye, amit a Fidesz a jelölések során tanúsított. (...) Három párt kijelentette, hogy hajlandó megválasztani két alkotmánybírót és ezzel az Alkotmánybíróság kiegészíthető lenne, de a Fidesz erre nem hajlandó".

Az AB kedden tudatta, hogy határozatképtelenség miatt elmarad a március 21-22-i teljes ülése. A testület létszáma az alkotmányban rögzített tizenegy fő helyett jelenleg csupán nyolc. Ez a teljes ülés határozatképességének alsó határa. Az új bírák személyéről az elmúlt több mint másfél év alatt nem tudtak egyezségre jutni a parlamenti pártok. Németh János, korábbi elnök megbízatása 2003. július 31-én szűnt meg, Czúcz Ottó 2004. április 30-tól nem tagja a testületnek, Strausz Jánosnak pedig 2004. december 21-én szűnt meg az alkotmánybírói mandátuma.

Répássy Róbert, az alkotmánybírákat jelölő bizottság fideszes tagja az azt mondta: "Arra kérem Vastagh Pál urat, hogy ne tegye magát nevetségessé azzal az állítással, hogy a Fidesz miatt nem ülésezik március 21-22-én az AB." A fideszes honatya szerint a parlament már decemberben megválaszthatott volna három alkotmánybírót, ha az MSZP nem utasítja el a Szili Katalin által javasolt és Vastagh Pál által nem hivatalosan támogatott Kemenes István szegedi táblabíró jelölését.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25