Megdöbbenéssel és felháborodással értesültem arról, hogy nevem szerepelt az Index internetes újság portáljáról február 27-én közvetlenül elérhető - eredetileg állítólagosan 1990-ben készült, Németh Miklós által Antall Józsefnek átadott - 219 fős "ügynöklistán".
Méltóságomon alulinak érzem, hogy egy kétes eredetű, névtelenül közzétett, a legcsekélyebb tényszerűséget vagy bizonyítékot is nélkülöző, valójában mégcsak egyértelműen meg sem fogalmazott "vádra" bármiféle magyarázkodással vagy mentegetőzéssel válaszoljak.
Világossá vált azonban számomra, hogy a kialakult helyzetben nemcsak személyes hiúságom vagy önérzetem sértetlensége a tét. Ezzel a listával ugyanis - közvetetten, a nevemet érintő nemtelen támadáson keresztül - árnyék vetül azokra az értékekre, amelyek képviseletére legjobb képességeimmel egész politikai pályafutásom során törekedtem. Árnyék vetül áttételesen azokra a szervezetekre (Magyar Demokrata Fórum, Történelmi Igazságtétel Bizottsága, Recski Szövetség), amelyeknek országgyűlési képviselője, tagja, tisztségviselője voltam, illetve vagyok. Árnyék vetül továbbá azokra még azokra a társakra is, akikkel ezekben a szervezetekben - bárhová sodort bennünket azután a sors - vállvetve küzdöttünk azokért a bizonyos értékekért, amelyek a végül rendszerváltással teljesedtek ki. Ezért arra jutottam, hogy személyemet illetően a legkisebb bizonytalanságban sem hagyhatom az ügyben - általam nem ismert szándékkal - felkavart közvéleményt.
Ezúton kijelentem, hogy a kommunista diktatúra állambiztonsági szerveivel semmilyen minőségben ("ügynökként", "titkos megbízottként", "titkos munkatársként", "társadalmi kapcsolatként" vagy bármely egyéb terminussal jelölhető személyként), semmilyen módon (írásban vagy szóban, "jelentéssel" vagy bármely egyéb formájú közléssel) nem működtem együtt, beszervezési nyilatkozatot nem írtam alá.
Felkérek mindenkit, aki a tárgykörben személyemet érintő dokumentum, vagy egyéb információ birtokában van, azt hozzám eljuttassa, vagy akár nyilvánosságra hozza.
Együttműködés híján természetesen annak lehetséges előnyeit sem élvezhettem: egészen 1971-ig - közgazdasági diplomával a zsebemben - segéd, majd betanított munkásként (hegesztőként, köszörűsként, fröccsöntőként) dolgozhattam csak; első "nyugati" utamra pedig az 1971-es általános amnesztiát követően kerülhetett sor.
Antall József miniszterelnök, akinek a kérdéses lista állítólag birtokában volt, egyetlen egyszer sem említette, éreztette vagy üzente, hogy rólam ilyesféle terhelő információval rendelkezett volna. Feltehetően azért, mert vagy nem szerepeltem a listán, vagy ha igen, akkor tévinformációként ítélte meg azt.
A Történeti Hivatal levéltárában Sághy Gyula filmrendező - kutatóként - 2000-ben kikérte és tanulmányozta a rólam ott fellelhető dokumentumokat. (Ezekbe bárkinek betekintést engedek.) A személyemről nyitott aktában természetesen sem "beszervezési karton", sem "munkadosszié", sem jelentés vagy hasonló irat nem található. Kiderült, hogy aktámban kizárólag korabeli kihallgatási jegyzőkönyveket helyeztek el. Olyan kihallgatási jegyzőkönyveket, amelyek 1957. nyarán és őszén, az ellenem folytatott - később öt éves börtönbüntetéssel záruló - eljárás során készültek, és általam tett, illetve rólam szóló vallomásokat tartalmaznak.
(Ellenőrizhető: senkiről nem tettem terhelő vallomást!) A vallomásokban szereplő neveket akkoriban aláhúzással megjelölték, és feltehetően kigyűjtést is készítettek azokról. Feltehető, hogy 1989-90-ben a lista készítői (akik az 57-es ügyeket és személyeket már aligha ismerték), anélkül, hogy a dossziék tartalmát elemezték volna, a dossziék léte, illetve az azokból kigyűjtött névsor alapján - akár külön rosszhiszeműség nélkül is - "ügynöklistára" helyeztek. Ennyi akár elég is lehetett. Valószínűleg ebben rejlik ügynöklistára kerülésem története.
Az úgynevezett "ügynökkérdésben" magam is a minél nagyobb irat- és ténynyilvánosság, illetve a lehető legkisebb körre korlátozódó titkolózás híve vagyok. Ez a személyes álláspontom a "219-es ügynöklista" megjelenésével csak újabb alátámasztást nyert. Az önkényes listázásásoktól a dokumentumokhoz, a tárgyszerűséghez irányított nyilvánosság nemcsak a múlt feltárásának, hanem az igaztalanul hírbehozottak védelmének hathatós eszköze is egyben.
Budapest, 2005. március 8.
Dr. Zimányi Tibor