Harján kikérte a Történeti Hivataltól a kaposvári fideszesek anyagait

MTI
Valamennyi kaposvári fideszes képviselőre vonatkozó, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltár birtokában lévő dokumentumot kikérte pénteken Harján Dávid, a kaposvári önkormányzat MSZP-s képviselője.

"Szomorúan kellett tapasztalnunk, hogy a helyi Fidesz a legkisebb mértékben sem partner az igazság kiderítésében. Szita Károly több mint két hónapja csak ígérgeti, hogy bírósághoz fordul, pedig állításaival ellentétében a mai napig nem tette ezt meg, a frakciója pedig nem hajlandó kikérni az említett iratokat" - indokolta Harján Dávid a lépés szükségességét. "Sajnálom, hogy ezt kell tennem, de ha pontot akarunk tenni a városban beindult pletykák végére, akkor nincs más lehetőségünk" - jelentette ki az önkormányzati képviselő.

Emlékeztetett, hogy még január elején megkérték Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlésének minden tagját, hogy kérje ki az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárától a rá vonatkozó dokumentumokat, "és amennyiben vannak ilyenek, hozza azokat nyilvánosságra". Elmondása szerint a Somogyért Egyesület, az SZDSZ, az MSZP képviselői valamint Bank Tiborné független képviselő kikérték az iratokat, a Fidesz képviselői azonban nem.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25