Kizárják a Munkáspártból a 'belső ellenzéket'
Szombaton tárgyal a Munkáspárt központi bizottsága Vajnai Attila, a párt alelnöke és Fratanolo János Baranya megyei elnök kizárásáról, valamint a baranyai pártelnökség feloszlatásáról.
Thürmer Gyula pártelnök február végén beszélt az MTI-nek arról, hogy napirenden van a belső ellenzék két vezetőjének kizárása, valamint az egyik megyei vezetés feloszlatása; "a Munkáspárton belül van egy pártellenzéki csoport, amely szervezkedik a párt fő iránya ellen", s amelynek célja, hogy az MSZP irányába vigye el a Munkáspárt potenciális szavazóit - közölte Thürmer Gyula.
"Thürmer Gyula felelőssége, hogy szétveri-e a Munkáspártot" - kommentálta a pártelnök által elmondottakat akkor az MTI-nek Vajnai Attila, aki szerint a kizárások helyett az új tagok szervezésével és az előző kongresszus döntéseinek végrehajtásával kellene a vezetésnek foglalkoznia.
Az oldalról ajánljuk
- Gazdaság
A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.
tegnap, 12:16
- Belföld
Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.
tegnap, 14:34
- Belföld
Tárca nélkül október 1-től.
szeptember 12., 21:04
- Gazdaság
Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.
szeptember 12., 17:25
- Belföld
2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.
szeptember 11., 15:25