Paks 150 millióval támogat két atomtemetőt ellenző települést

Népszabadság
Potápi Árpád, Bonyhád polgármestere és parlamenti képviselője úgy tudja, hogy a Paksi Atomerőmű Rt. támogatja azt a két baranyai községet, Mecseknádasdot és Ófalut, amely ellenzi a tervezett bátaapáti atomtemetőt - írja a Népszabadság. A képviselő úgy tudja, hogy Mecseknádasd százmilliót, Ófalu pedig ötvenmillió forintot kapott az erőműtől.

A tervezett atomtemető környezetében lévő települések 1997-ben megalakították a Társadalmi Ellenőrző Tájékoztató Társulást, a TETT-et. A települések - cserébe azért, hogy az atomtemető helyét kereső geológiai kutatásokról a TETT tájékoztatja az érintett lakosságot - támogatást kapnak a Központi Nukleáris Pénzügyi Alapból.

A TETT-nek nem tagja a két falu, így nem részesülhetett a TETT-nek juttatott pénzekből sem. Potápi szerint viszont a két település mégiscsak pénzhez jut, mégpedig Bátaapátiéval megegyező nagyságrendben - igaz, nem a nukleáris alapból, hanem közvetlenül az erőműtől.

Wekler Ferenc, Mecseknádasd polgármestere, az SZDSZ országgyűlési képviselője elmondta: 2003 elején Mecseknádasd és Ófalu megállapodást kötött az atomerőművel, melyben az önkormányzatok vállalták, hogy tájékoztatják a helybélieket arról, milyen kutatások folynak Bátaapáti határában. Ezért Mecseknádasd és Ófalu éppúgy megkapja a tájékoztatásért járó pénzt, ahogy a TETT nyolc tagja. Wekler nem válaszolt a napilapnak arra a kérdésére, hogy pontosan mennyi pénz jutott a két településnek, mint mondta, a megállapodás titoktartásra kötelezi őt.

A paksi atomerőmű szóvivője, Mittler István annak ellenére megtagadta, hogy a szerződés részleteiről beszéljen, hogy az adat közérdekű információnak minősül.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25