Senki nem beszél Szász kihallgatása után

MTI
Gyanúsítottként hallgatta ki Szász Károlyt, a PSZÁF egykori vezetőjét a Nemzeti Nyomozó Iroda szerdán Budapesten. Szász Károly megtiltotta, hogy nyilatkozzak a ma reggeli meghallgatásáról - közölte Futó Barnabás ügyvéd az MTI-vel, aki előzőleg a Magyar Rádiónak még kijelentette: az okirat-hamisítás ügyében akartak kérdést feltenni Szász Károlynak, aki megtagadta a vallomástételt. Horváczi Emese a nyomozó iroda szóvivője szintén elzárkózott a nyilatkozattól.

Egy nappal korábban Futó Barnabás az MTI-nek úgy nyilatkozott: elképzelhető, hogy az eddigi okirat-hamisítás mellett a jóval súlyosabban minősülő hűtlen kezelés bűncselekménye is felmerül a szerdai meghallgatáson.

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) egykori vezetőjét az ott 2000-2001-ben kötött megbízási szerződések miatt gyanúsította meg két hónapja a NNYI 209 rendbeli felbujtóként elkövetett magánokirat-hamisítással.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25