Az eddigi jelölési folyamat eredményei szerint jelentős Szili Katalin támogatottsága a köztársaságielnök-jelöltségre, noha nem ő az egyetlen, akinek a neve felvetődött - mondta Hiller István szerdai veszprémi sajtótájékoztatóján. A szocialista párt ugyanakkor hivatalosan senkit nem kér fel addig, amíg a jelölési folyamat be nem fejeződik.
Az ellenzékkel is egyeztetne a köztársasági elnökről Hiller
Kész egyeztetni az ellenzékkel a köztársasági elnök jelöléséről Hiller István. Az MSZP elnöke szerint ezt azonban feltétlenül megelőzi a koalíciós pártok egyeztetése. "Ragaszkodom ahhoz és fontosnak tartom, hogy a köztársaságielnök-jelöltünk, a Magyar Köztársaság következő elnöke olyan ember legyen, aki kapcsolódik, kötődik a szociáldemokrata értékrendhez, miközben más politikai ízlésirányokra is legyen kitekintése és legyen tisztelete", jelentette ki a Nap-Kelte műsorában. A kisebbik koalíciós párt aggályaira reagálva kijelentette, egyáltalán nem érzi hátránynak, "ha valaki a politikában jártas, hogyha akár a magyar pártpolitikában is kiismeri magát".
Az oldalról ajánljuk
- Gazdaság
A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.
tegnap, 12:16
- Belföld
Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.
tegnap, 14:34
- Gazdaság
Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.
szeptember 12., 17:25
- Belföld
Tárca nélkül október 1-től.
szeptember 12., 21:04
- Belföld
Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.
szeptember 10., 12:58