A szökőár nyomán árván maradt 50 Sri-Lankán élő gyereket fogad jelképesen örökbe Vas Megye Közgyűlése - erről írtak alá szerződést pénteken a megyei önkormányzat és a Magyar Baptista Szeretetszolgálat képviselői Szombathelyen.
"Számításunk szerint az év végéig körülbelül 1,8 millió forintot kell majd költenünk a gyerekek élelmezésére és ruházkodására, jövőre pedig meglátjuk, hogy tudjuk-e ezt a támogatást folytatni" - mondta el az MTI-nek a pénteki közgyűlés után Markó Péter, a Vas Megyei Közgyűlés elnöke.
Hozzátette: a gyerekek névsorát a szerződés aláírásakor megkapták a szeretetszolgálat vezetőjétől, s a lista hamarosan felkerül az önkormányzat honlapjára, ott meg lehet majd nézni, hogy kik azok a gyerekek akiket az önkormányzat útján Vas megye polgárai támogatnak - mondta az MTI érdeklődésére a testület ülését követően Markó Péter, a Vas Megyei Közgyűlés elnöke.
- Budapest, XIII. kerület Klapka utca 4.
- Alapterület 98 m2 Szobák 1+3 db Vételár 79,99 M Ft
- Budapest, III. kerület Héthalom utca 14.
- Alapterület m2 Szobák db Vételár
Rovataink a Facebookon