Az MDNP elnöke az MDF alelnöke lesz

Népszava
A jövő hét végén vagy az azt követő hét elején írja alá Dávid Ibolya, az MDF és Szabó József, az MDNP elnöke a két párt egyesüléséről szóló szerződést - tudta meg a Népszava. Két hét múlva, április 9-én az MDNP országos gyűlése dönt arról, hogy kiket delegál a demokrata fórum elnökségébe és országos választmányába, valamint ratifikálja az egyesülésről szóló dokumentumot és feloszlatja magát. Az MDF országos gyűlése - egy másik helyszínen - átmeneti rendelkezésekkel megváltoztatja a párt alapszabályát, hogy valamennyi döntéshozó testületét kibővíthesse az MDNP által delegált tagokkal. Ezután az MDF országos gyűlése jóváhagyja az egyesülésről szóló szerződést és befogadja az MDNP delegáltjait.

A Népszava információi szerint az MDNP a fórum országos elnökségébe két tagot küldhet. Egyikük Szabó József, a néppárt elnöke lesz, aki várhatóan alelnöki posztot kap, rajta kívül Zsigmond Attila, a néppárt egyik vezéralakja számíthat elnökségi tagságra. Az országos választmányba tizenöt tagot küldhet majd a néppárt, a megyei választmányokba két, három, illetve négy tagot delegálhat.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25