Nyár végéig dönt az ügyészség Kulcsár ügyében

Index/MTI

A nyár végéig az ügyészség "valamilyen fajta döntést fog hozni" a Kulcsár-ügyben - közölte a legfőbb ügyész kedden Gyulán. "Az első gyanúsítotti kihallgatástól számított két éven belül vagy vádat kell emelni, vagy az adott ügyet meg kell szüntetni" - jelentette ki Polt Péter sajtótájékoztatón. Hozzátette: a Kulcsár-ügyben az első gyanúsítások időpontját nézve a nyáron telik le a határidő, ezért nyilvánvalóan a nyáron, valamifajta döntést kell hozni. "A nyár közepén, végén már világosan fogjuk látni, hogy az ügyben milyen lépést kell tenni, és azt meg is fogjuk tenni."

A Budai Központi Kerületi Bíróság kedden meghosszabította Kulcsár Attila gyanúsított házi őrizetét 2005. június 30-ig, áll az indexhez eljuttatott közleményben. A bíróság ezzel elutasította a gyanúsított védője által előterjesztett, a házi őrizet megszüntetésére irányuló indítványt.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58