A Fidesz a III. kerületi alpolgármester múltjára kíváncsi

Index

A Fidesz III. kerületének elnöksége kedden felszólította az Pető Györgyöt a kerület szocialista alpolgármesterét, hogy a rá vonatkozó, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában őrzött dokumentumokat hozza nyilvánosságra, és Óbuda lakóinak számára tegye elérhetővé.

A Fidesz azzal indokolta felszólítását, hogy a múlt héten kiderült, Pető György 1979 és 1983 között az Állambiztonsági Szolgálat III/II főcsoportfőnökség nyílt, operatív tisztje volt, illetve a KISZ Központi Bizottságában dolgozott. Az ellenzéki azt is szeretné tudni, az alpolgármester korábbi munkája során az úgynevezet demokratikus ellenzékre vonatkozó jelentéseket ismerte-e, illetve megkapta-e.

Az Index megkeresésére Pető György csak annyit mondott, hogy "ugyanabban a műfajban, azaz sajtóközleményként, de nem ugyanabban a stílusban szeretne válaszolni a legközelebbi napokban a Fidesz III. kerületi elnökségének".

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25