A politikus mondatait Nagy Tamás jeltolmácsolta, aki az április 24-i soproni időközi országgyűlési választáson az MDF országgyűlési képviselő-jelöltje.
Az összejövetelen Dávid Ibolya kijelentette: a parlamentben nem az emberek gondjairól beszélnek, sokkal inkább öncélú politikai adok-kapok folyik a Házban.
"Mi nem azért kapjuk a fizetésünket, hogy elmagyarázzuk, hogy mit miért nem tudunk megcsinálni, hanem azért kapjuk a fizetésünket, hogy megoldásokat találjunk a problémákra" - indokolta az MDF azon kezdeményezését, hogy oszlassa fel magát a parlament. Hozzátette: nincs kétsége afelől, hogy az Országgyűlés ezt a lépést nem teszi meg.
Egy, ugyancsak kedden Sopronban tartott pártfórumon Dávid Ibolya az MTI-nek a köztársaságielnök-jelöléssel kapcsolatos kérdésére válaszolva közölte: fontos lenne, hogy olyan köztársasági elnök jelölését indítsa el az Országgyűlés, aki "megegyezésen alapuló személy, hiszen az egyetlen olyan funkció az alkotmányunk szerint, amely túlnő az ország határain is, mert a magyar nemzet egységét testesíti meg".
A politikus azt szorgalmazta: az Országgyűlés törekedjen arra, hogy a köztársasági elnököt legalább kétharmados többséggel lehessen megválasztani.
- Budapest, IX. kerület Máriássy utca 81.
- Alapterület 59 m2 Szobák 2+1 db Vételár 57,99 M Ft
- Debrecen, Ispotály utca 22.
- Alapterület 73 m2 Szobák 1+3 db Vételár 46,4 M Ft
Rovataink a Facebookon