Dávid Ibolya a parlament munkájáról

MTI
Dávid Ibolya szerint a fogyatékkal élő embereknek adott segítségről sokat beszélnek, de sokkal kevesebbet tesznek érte az Országgyűlésben és az országban. Erről az MDF elnöke kedden Sopronban beszélt a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetségének helyi szervezetében.

A politikus mondatait Nagy Tamás jeltolmácsolta, aki az április 24-i soproni időközi országgyűlési választáson az MDF országgyűlési képviselő-jelöltje.

Az összejövetelen Dávid Ibolya kijelentette: a parlamentben nem az emberek gondjairól beszélnek, sokkal inkább öncélú politikai adok-kapok folyik a Házban.

"Mi nem azért kapjuk a fizetésünket, hogy elmagyarázzuk, hogy mit miért nem tudunk megcsinálni, hanem azért kapjuk a fizetésünket, hogy megoldásokat találjunk a problémákra" - indokolta az MDF azon kezdeményezését, hogy oszlassa fel magát a parlament. Hozzátette: nincs kétsége afelől, hogy az Országgyűlés ezt a lépést nem teszi meg.

Egy, ugyancsak kedden Sopronban tartott pártfórumon Dávid Ibolya az MTI-nek a köztársaságielnök-jelöléssel kapcsolatos kérdésére válaszolva közölte: fontos lenne, hogy olyan köztársasági elnök jelölését indítsa el az Országgyűlés, aki "megegyezésen alapuló személy, hiszen az egyetlen olyan funkció az alkotmányunk szerint, amely túlnő az ország határain is, mert a magyar nemzet egységét testesíti meg".

A politikus azt szorgalmazta: az Országgyűlés törekedjen arra, hogy a köztársasági elnököt legalább kétharmados többséggel lehessen megválasztani.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25