Cáfolja a papírtagok létét a kőbányai MSZP

Index/MTI
Az MSZP kőbányai szervezetének alelnöke szerdán cáfolta azt a lapértesülést, amely szerint a kerületi taglistákon olyan, vidéki személyek neve szerepel, akik soha nem voltak tagjai az MSZP-nek. Csicsay Cladius Iván, az MSZP X. kerületi szervezetének alelnöke, országgyűlési képviselő közölte: nem tud olyanról, hogy a kőbányai MSZP szervezet taglistáin olyan vidéki személyek neve és adatai szerepelnének, akik soha nem voltak tagjai a szocialista pártnak.

Mint mondta, meg van győződve, hogy rossz indulatú "kavarás" az egész, s ezt olyanok terjesztik, akik nem tudják elviselni, hogy a legutóbbi tisztújításon nem ők győztek. A politikus nem kívánta megnevezni, kikre gondol. A Reggel című napilap szerdai számában arról írt, hogy a helyi szocialisták belső nyomozása szerint a kőbányai taglistákon nem egy esetben olyan vidéki személyek neve és adatai szerepelnek, akik soha nem voltak tagjai az MSZP-nek. A lap szerint Gyurcsány Ferenc miniszterelnök is tud az esetről.

Az Index még február elején azt írta, hogy több főváriosi kerületben, köztük Kőbányán, állítólag fantomtagok is szerepelnek a tagnyilvántartásban.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25