Magyar megfigyelők is mennek a nagy-britanniai választásokra

MTI
2005.04.16. 13:11
Magyarországról és nyolc másik országból - köztük Ukrajnából és Szerbiából - érkeznek megfigyelők a brit kormány kérésére a május 5-ére kiírt nagy-britanniai parlamenti választásokra, hogy a közelmúltbeli csalási botrányok után ügyeljenek a választások tisztaságára - írta a szombati The Times. A vezető londoni napilap értesülése szerint a megfigyelőket a Demokratikus Intézmények és Emberi Jogok Irodája nevű, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) égisze alatt működő varsói intézet küldi ki a brit választásokra; ez a szervezet ügyelt a januári ukrajnai elnökválasztások tisztaságára is.

A The Timesnak a szervezet illetékese elmondta: a megfigyelői csoportban magyar, ukrán, szerb-montenegrói, orosz, amerikai, cseh, dán, norvég és kanadai szakértők lesznek. Nagy-britanniai parlamenti választáson most először vesznek részt külföldi megfigyelők. Az ügy előzményeként az utóbbi két évben két jelentősebb csalási botrány is kirobbant nagy-britanniai helyhatósági választásokon, amelyeken a brit választási törvény által lehetővé tett postai szavazás gyengeségeit kihasználva több tanácsnokjelölt is megpróbált postai szavazócédulákkal manipulálni.